IDÉN IS ADAKOZTUNK.

Mint már hosszú ideje minden évben, idén is megpróbáltuk támogatásunkkal enyhíteni egy nehéz helyzetű szervezet sorsán.
Ebben az évben egy tragikus esemény kapcsán figyeltünk fel a Gyógyintézeti Központ Hematológiai és Őssejt Transzplantációs Osztály valamint a Szent László Őssejt Alapítvány Közhasznú Szervezet nehéz anyagi helyzetére. Megkeresésünkre az alapítvány kurátora Dr. Réti Mariann és a Transzplantációs Osztály vezetője Dr. Masszai Tamás főorvos felvázolták legégetőbb problémáikat, és arra a közös elhatározásra jutottunk, hogy intézményeikben legsürgősebben a rákos betegségben szenvedők nagyon pontos gyógyszeradagolásához szükséges infúziós pumpára van szükség.

Vezérigazgatónk Takács Béla és másik elnökségi tagunk Fekete Csaba 2007. február 14-én személyesen adták át a 2 db B. Braun Infusomat Space típusú digitális infúziós pumpát a két intézet részére.

Reméljük, hogy ezzel is hozzá tudtunk járulni néhány ember fájdalmának enyhítéséhez és egészségi állapotának javulásához.

Szent László Őssejt Alapítvány

 







Treasury folyamatok

Elszámolási feladatok

Számlavezetés

Finanszírozási modulok





Diákoknak

Fejlesztőknek

Közgazdászoknak

Állásajánlataink







Szent László Őssejt Alapítvány

Felkai András Ösztöndíj

Károlyi Mihály Közgazdasági Szakközépiskola

Kalmár László Számítástechnikai Szakközépiskola

 

   
 

FX SOFTWARE Számítástechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Cégjegyzékszám: 01-10-044388 Adószám: 12503263-2-41
Székhely: 1051 Budapest, Hercegprímás u. 18. II. emelet 11. Tel: 36/1 373-07-16, Fax: 36/1 373-07-15 E-mail: fx@fx.hu
Copyright 1996 - 2011